Hangtáljóga® felnőtteknek

8 napos képzés

A képzésen a hatha jógából ismert ülő és fekvő pózokkal dolgozunk, és a fókusz az ellazulásra, a befelé figyelésre helyeződik. Megtanulunk párnákat, takarókat használni a testünk alátámasztására, hogy az izommunka ott hasson, ahová célzottan szánjuk. A módszer során nem az izzasztó, dinamikus mozgáson van a hangsúly. Enyhén dinamikus mozdulatsorokat is beépítünk, de inkább azokkal a pózokkal foglalkozunk, amelyeket hosszabb ideig (3-5 perc) ki tudunk tartani. Ez egyébként egy mélyrehatóbb gyakorlást tesz lehetővé, mint az általános fizikai testgyakorlás. Ezáltal a fókusz nem a felszíni izomszövetekre irányul, hanem a kötőszövetek a szövetségeseink, további hatást gyakorolva a szalagokra, csontokra, ízületekre. A mozgásformákat folyamatosan hangtálakkal kísérjük. Minden póznál megtanuljuk, hogy adott helyzetben hogyan tudjuk a lehető leghatékonyabban alkalmazni a tálakat. Külön hangsúlyt fektetünk a tálak pontos elhelyezésére, a megszólaltatási lehetőségekre. Külön tanulunk arról, hogy a tálak hogyan használhatók csoportos illetve egyéni foglalkozásokon.

Az órákat megtanuljuk tematikusan felépíteni. Minden órán egy-egy szervünk vagy szervcsoportunk kerül a középpontba. A képzés elméleti része a hagyományos kínai medicinára, a meridiánokra, az öt elem tanára, a hatha jóga alapjaira és a csakrák ismeretére épül. Megtanuljuk, hogy hogyan stimuláljuk a különböző szerveket és meridiánokat, és megtapasztalhatjuk a hangtálak gyógyító, kiegyenlítő, energiafeltöltő hatását.

A rendszer elsajátításához nagyjából 20-30 jógapóz ismerete szükséges, és ezekből az ászanákból célzottan válogatva a leendő oktató állítja majd össze az adott óra témájának megfelelően a gyakorlatsort. Ily módon minden óra más és más, de a gyakorlatok a segédeszközök segítségével bárki számára végrehajthatók.

A megszerzett tudás ismeretében az oktató nem csak csoportos oktatást végezhet, hanem magas színvonalú egyéni mozgásmódszert tud ajánlani. A hangtálas privát mozgásórák pedig sokkal több lehetőséget nyújtanak a kliensek segítésében.

245 000 Ft